cipősszekrény, tároló szekrény

A cipősszekrény rendtartásra, és nem az előszoba zsúfolására való

„Ahány ház, annyi szokás” – ahogy a mondás szól. Ez már igaz az előszobába belépéskor, ahol, ha egy cipő-és kabátzuhatag fogad minket, mi sem értjük, mi tartja egyben őket, hogy ne zuhanjon rögtön az ajtón belépőre minimum a felük.

Mennyivel kellemesebb látványt és harmóniát áraszt, valamint mennyivel nagyobb rendtartást árul el a házban lakókról, ha már az előszobában rend és harmónia uralkodik, melynek alapvető eleme a jól megválasztott cipősszekrény és előszobafal. Egy kisebb lakásban vagy panelban okosan kell játszani a terekkel, kész geometriai feladvány lehet minden berendezési tárgy megválasztása. Ott elsősorban helytakarékossági szempontokat kell számításba venni, és ennek megfelelően széltében kisebb, de például magasságban lehet hosszabb a cipősszekrény. Mint amilyet az outletbutor.hu honlapja is kínál, DEKLAN 7 polcos cipősszekrényt, fehér és fa színekben.

Ha a zárt cipősszekrényt preferáljuk, akkor kínálatukban erre is találunk példát, nagyon stílusos darab a 2-soros, szürke SEBER TYP 1 cipősszekrényük, és ez is kevés helyet foglal. Amennyiben viszont nem kell a hellyel takarékoskodni, és inkább a dizájn, stílus és a praktikus tárolás a fő szempont, ráadásul sok cipő tárolását kell megoldani leendő gyártmányunkban, akkor is kellő választék áll a rendelkezésünkre a honlapon. Az 5 soros, fém, fekete, szövet polcokkal felszerelt MADILO típus igazi klasszikusnak számít, és bőven van hely rajta a cipők tárolására. Akármilyen kis részletnek is tűnjön, megéri azt a kis figyelmet, amit igényel a cipősszekrény kiválasztása, hiszen az első benyomás az otthonba lépéskor is meghatározó vagy akár végzetes lehet.